Budapest, 2024. május 23-án megjelent GVH sajtóközleményre reagálva.
Szeretném Önöket tájékoztatni, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Natur Tanya Hungary Kft.-vel szemben. Az eljárás során a GVH nem a termékeink minőségét kifogásolta, hanem egyes termékeinkkel kapcsolatos kommunikációs állításainkat, amelyek nem felelnek meg a jelenlegi jogi szabályozásnak.
Az ügy kapcsán cégünk, természetesen szorosan együttműködik a hatósággal és azonnal intézkedett is a kereskedelmi és a marketing kommunikáció módosításáról. Eltávolítottuk weboldalunkról a kifogásolt tartalmakat, mint amilyenek például a prebiotikum, probiotikum kifejezések, mivel ezek egészségre vonatkozó állításnak minősülnek. Továbbá eltávolítottuk a termékeinkben megjelenő élőflórákkal kapcsolatos nemzetközi humán-klinikai kutatások anyagait, mivel azokat a jogszabályi környezet nem teszi lehetővé, hogy bemutassuk Önöknek, csakúgy, mint a bélmikrobiommal kapcsolatos kutatások fordításait és forrásmegjelöléseit.
Cégünk hosszú fennállása óta mindig is jóhiszeműen járt el a fogyasztókkal, így továbbra is elkötelezettek vagyunk még kiemeltebb figyelmet fordítani a professzionális és a hazai jogszabályoknak megfelelő kommunikációra, ennek érdekében önként beléptünk az Önszabályozó Reklám Testületbe (ÖRT) és elindítottuk egy szakértői marketingosztály felépítését, így 100%- os a kötelezettségvállalásunk, hogy mindent az érvényben lévő jogszabályok szerint kommunikáljunk.
A termékeink összetételét és minőségét az eljárás sem most, sem a jövőben nem befolyásolja. Szeretnénk kihangsúlyozni, hogy az eljárás megindítása kifejezetten a kommunikációra irányult, és ezzel kapcsolatban voltak jogi kifogások. Célunk továbbra is a világszerte történő fejlesztések nyomon követése mellett, hogy vásárlóink számára a legújabb, tudományosan megalapozott előnyöket biztosíthassuk növényi kivonatok és tápanyagok formájában termékeinkben, és erről a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően kommunikáljunk.
Szívből köszönjük minden vásárlónknak, akik továbbra is a Natur Tanya termékeit választják. Hálásak vagyunk a rengeteg pozitív visszajelzésért, amelyeket az ország minden szegletéből és határainkon túlról kapunk. Lelkesedésünk és elkötelezettségünk töretlen – továbbra is azért dolgozunk, hogy a legjobb minőségű alapanyagokból készült és a legújabb nemzetközi kutatásoknak megfelelő termékeket kínáljuk.
Rudolf Rita
Ügyvezető tulajdonos
Natur Tanya Hungary Kft.